Vélemények rólunk
Kedves Health Assistant, végre megtaláltam kisfiamnak a megfelelő orvost, aki igazán nagyon kedves és a gyerek sem fél tőle. Úgy érzem, hogy minden jobbra fordul.
H. Istvánné Káposztásmegyer.
Sokszor találkoztam már azzal az érzéssel, hogy valamelyik közvetlen hozzátartozóm betegsége esetén én ott áltam tehetetlenül! Próbáltam segíteni, egy-egy okosságot hangoztatni, de igazából csak szenvedtem, szenvedtünk együtt. Szenvedtünk: családtagom a betegségtől én pedig a tehetetlenségtől. A legutóbbi, ugyan kisebb, de számunkra azért mégis fontos problémánál éreztem először a nyugalmat, amelyet Önöknek köszönhetek. Felvettem a telefont, tárcsáztam Önöket, egy óra múlva pedig már egy fogorvosnál voltunk... Köszönöm!
Reitinger B. Budapest
Köszönöm Önöknek a segítséget, az orvos akit ajánlottak elvégezte a műtétet. Jól sikerült, már hazaengedtek.
Horváth Béla Budapest
Tisztelt Health Assistnt! A bőrgyógyász, akihez elirányítottak azonnal fogadott, pontosan a megadott időben. A kért további orvosi vizsgálatok, amiket Önök szerveztek folyamatban vannak. Köszönöm a gyorsaságot és pontosságot.
Dr. Sz. E. Budapest
Egészség Titkárnak! Hétvégén a fájós fülű gyerekemmel nem találtam egy kórházat sem, amelyikben megvizsgálták volna. Az Önök által adott telefonon tudtam beszélni egy orvossal, aki később meg is nézte a gyereket. Már jól van. Köszönettel H.É.
Egy időben a feleségem redszeres motiválása kapcsán, évente egyszer elmentem egy általános egészségügyi kontrolra. Később aztán változott a munkaköröm, nehezebb, több időt és pontosabb időbeosztást követelő munkaköröm lett. Így már sokszor nem tudtam (sokszor kedvem sem volt hozzá) megoldani azt a több lépcsős eljárást, amely ahhoz kellett, hogy egy egyszerű vérvétel és más szürési eredményt produkálhassak. Most először vettem részt a Health Assistant Kft szervezésével, segítségével egy teljes kivizsgáláson. Előre három héttel leegyeztetett időpontban megérkeztem, azonnal fogadtak és egy másfél óra elteltével már túl is voltam hat vagy nyolc vizsgálaton. Nekem még soha nem volt részem ilyen kiszolgálásban az egészségügy területén, így azt gondolom, ismét rendszeresen járok majd megelőző vizsgálatokra.
Hervenik G. Pilisvörösvár
Valószínűleg többen jártak már úgy, hogy agy rendőri ellenőrzés során derült ki, hogy lejárt a jogosítványuk. Én is voltam már ebben a helyzetben, ezért örültem meg a minap egy telefonhívásnak, amelyet a HA tól kaptam. Felhívott egy hölgy, emlékeztetett rá, hogy a jövő hónapban lejár a jogosítványom és tájékoztatott a teendőimről! Ez tök szuper, ismét megúsztam egy büntetést....
G. Henrik Szigetszentmiklós
Gyermekemnek rendszeresen rossz álmai voltak, melynek hatására az „SZTK” ban egy pszihológushoz kerültünk. Nagyon aranyos doktornő volt, beszélgetett a gyerekkel, mondott is egy-két ötletet, de igazából nem tudtuk meg a probléma okát! Ez nyugtalaított, ezért elkezdtem kérdezősködni az ismerőseim között, tudnak-e egy specialistát ajánlani. Kérdésemre mindenféle választ kaptam, mikor az egyik barátnőm ajánlotta a Health Assistant szolgáltatásait. Az ő segítségükkel kerültem el egy magánrendelőbe, ahol egy kedves Úriember nyújtott nekünk segítséget. Később kiderült, nem véletlenül oldotta meg a problémánkat, hiszen ilyen jellegű területre specializálódott....
Kissné Rátonyi Aranka, Budapest